Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Oğuz, Birgül: HAH! (részlet) (HAH Magyar nyelven)

Oğuz, Birgül portréja

Vissza a fordító lapjára

HAH (Török)

ANAM BEN‹ DO⁄URMAMIfi. Tutmufl, bir akasyan›n dibine b›rakm›fl. Ve vaki olmufl ki ben kendimi Akasya'n›n dibinde bulmuflum.
O h›fl›ldam›fl ben tutunmuflum, o h›fl›ldam›fl ben tutunmuflum. Bir
pirinç tanesi kadarken, koca, koygun bir akasya gölgesi olmuflum.
fiükürler olsun beni vakitsiz azat eden anama. Ben serin, ben
tenhay›m. Akasya'n›n a¤›rl›¤›ndan damlayan cana suret, cana gölge, cana vahay›m. fiuur ki cana ac›d›r, ben fluuru can›ma tatt›rmad›m. Ben tenha, dünyan›n uza¤›y›m.
Esirgemeyen, ba¤›fllamayan anama hep flükürler olsun. Onlar
m›? Hah! Onlar›n hali harap. Dünya hafif, insan eti a¤›r, diyorlar.
‹nsan›n can› ezelden beri toprakla t›kal›, diyorlar. Teker teker gelip
hep bir a¤›zdan diyorlar: Dünya, ah dünya, kötü ifllenmifl bir günah
dünya! Diye ba¤›rlar›n› aç›p diz çöküyorlar. Bafllar›n› geriye at›p
kuru kuyulara benzeyen a¤›zlar›n› aç›p kap›yorlar. Demiyorlar da
bo¤um bo¤umlar. Demiyorlar da k›hl›yorlar: Dört bir ucundan tutuflas›n dünya, kalmayas›n bana bize onlara dünnyaah... Diye sözlerinin feri sönüyor sonra. ‹flte o zaman yolunmufl saçlar›, kopmufl
dü¤meleri, tafl kesmifl gövdeleri, oraya buraya at›lm›fl yaral› hayvanlar gibi k›vranan ayaklar›, elleriyle hep bir susuyorlar. Bir sus ki t›k›fl t›k›fl, bir sus ki ölünmüfl gibi. Demeye kalmadan biri daha geliyor, biri daha ve her yeni gelenle tutufluyorlar bir daha. Hep bir
aya¤a kalk›p geri devriliyorlar. Al›nlar›n› yere bast›r›p sözlerinin
feri sönesiye ba¤›r›yorlar:
Hem biz niçin do¤unca ölmedik, rahimden ç›k›nca son solu¤umuzu vermedik? Alaca¤›n alaca¤›n alaca-
¤›n olsun dünya!

Ama n'apal›m, diyorlar hemen sonra derlenip toplan›p silkelenip, gelmifl bulunduk. Bari kalal›m, n'apal›m. Bafla gelen çekilir.
Yaz›ld›ysa bozulmaz. Yeter ki bafl›m›z sa¤ olsun. Ölenle ölünmü-
yor, çok denedik, olmuyor. Uzun ömürler versin. Biz nas›lsa çekeriz. Topra¤› bol, sab›r versin. Bari s›ral› versin. Cennet olsun. Yasin, irmik, bol olsun. Erkenden yan›na alm›fl. Cebi yok ki, n'aps›n,
demek çok sevmifl. Bafla gelen bize düflmez. Çok denedik. Rahmet,
fleker, sab›r dileriz. Say›l›ym›fl, f›st›k, k›s›k atefl, bol olsun, kimseye
kalmaz, sab›r, ah, irmik, zaman.
Kederliye niçin ›fl›k verilir, canlar› ac› olana da hayat? Bir akl›m olsayd› da almazd›: Sahi, neden rahimden ç›k›nca son soluklar›n› vermemifl bunlar? fiimdiye uyumufl, dinlenmifl olmaz m›yd›
bunlar?
Bakmaya gözüm yok ki bakay›m gözlerinin içine gitsinler.
Dedim, zamanla giderler. Bir bildikleri var. Onlar› bir araya getiren bir fley var. Bunca ah ve vah, her biri baflka duayla k›p›rdanan
bunca dudak. Havaya aç›lm›fl her elde içi kah›r dolu görünmez bir
çanak. Sonra yine ve hep ah ve vah. Ama bir yandan da bu uçsuz
bucaks›z sahrada, bu bereket versin ki unutulmufl
kaktüs ülkede
duyulmufl fley mi ah ve vah?
Bilmezler ki gölge, a¤ac›n yere düflen düflüncesidir. Bir duda-
¤›n rüzgâr› yeter onu da¤›tmaya. ‹flte o zaman kar›fl›r Akasya. ‹ki
sallan›r, üç h›fl›ldar. Nas›l h›fl›ldad›ysa bir zaman anam›n rüzgâr›yla.
Bir dilim olsa bas bas diyece¤im: Savulun! Bu nas›l çember,
daral›yor. Dudaklar durmuyor, fliddetleniyor rüzgâr. Bu nas›l çember, soluk ald›rm›yor. Sab›r, ah, irmik, zaman, falan. Ve tenha kap›fl kapan, tenha silme ayak izi.
Sonra bir de gözlerini gö¤e dikiflleri var. Gözlerinin bir tuhaf
hesap soruflu var. Bunlar nas›l göz, takatimi içiyor. Ya hu! Tenhada
göz ne gezer. Ne var orada, o gökte, bin in cin kuzgun boz tilki aflk›na, ne var? Uzaktan iplerle a¤›r a¤›r indirilen bir savafl arabas› m›
bu Allah?
Ne var ulan ne? Savulun! Siz sa¤ olun. Ne haliniz varsa onu 
olun ama savulun savulun! Dile gel Akasya, ey, dile: Sa¤ olsunlar
ama savulsunlar da, söyle!



FeltöltőRémai marianne
KiadóMetis
Az idézet forrásaBirgül Oguz, HAH, Metis, 2012
Megjelenés ideje

HAH! (részlet) (Magyar)

Anyám engem nem szült. Fogott, és otthagyott egy Akácbtövében. Így történt, hogy egy Akácfa alatt találtam magam. Ő susogott, én kapaszkodtam, ő susogott, én kapaszkodtam. Rizsszemnyi voltam, terebélyes, megindító Akác-árnyék lettem.
Hála legyen anyámnak, hogy ilyen korán eleresztett. Hűvös és magányos vagyok. A lélek számára az akác súlyától csöppenő forma vagyok, árnyék és oázis. A tudat szenvedés a léleknek – én lelkemmel megízleltettem a tudatot. Magányos vagyok, a világtól távoli.

Hála legyen anyámnak, amiért nem oltalmazott és nem bocsátott meg. És ők? Hah! Ők igazán nehéz helyzetben vannak. A világ könnyű, az emberhús nehéz, mondják. Az ember lelke eleitől fogva a földbe van belezárva, mondják. Egyesével jönnek, és egyszerre mondják: Világ, ah, világ, rosszul megmunkált, bűnös világ! – így tárják föl keblüket térdre rogyva. Fejüket hátravetve, száraz kúthoz hasonló szájukat kinyitják, majd becsukják. Nem mondják, csak
lehelik. Nem mondják, csak sóhajtják: Mind a négy sarkától tüzet fogó világ, ne maradjon se rám, se ránk, se rájuk a viláááág... Ezzel kialszik szavuk fényessége. És akkor mind elhallgatnak: leszakadt gombjaik, megtépett hajuk, megkövült testük, sebzett állatként vergődő lábaik, kezeik. Olyan sűrű a hallgatás, akárha halotti volna. De mielőtt ez kimondatna, jön valaki, aztán még valaki, és minden újonnan érkezővel újra tüzet fognak. Mind fölállnak, de vissza is zuhannak. Homlokukat a földhöz érintik, és szavuk fényességének kialvásáig kiabálják:
Miért nem haltunk meg, amikor megszülettünk, miért nem lélegeztük akkor az utolsót, amikor elhagytuk az anyaméhet? Megfizetsz,
megfizetsz, megfizetsz ezért, világ!
De mit tegyünk, kérdezik, s máris megrázzák és összeszedik magukat. Mit tehetnénk mást, maradunk. El kell 
viselni, amit ránk mértek. Nincs mit tenni, ha egyszer így
van megírva. Köszönjük a részvétnyilvánítást. Nem szállhatunk a halottal a sírba. Sokszor próbáltuk – nem megy. Ha hosszú is az élet, elviseljük. Legyen neki könnyű a föld;
nekünk legyen könnyű a gyász viselése. Jusson a paradicsomba. Ima, dara – legyen bőséges. Korán szólította el az Úr. Bizonyára nagyon szerette. Velünk nem fog ugyanez megtörténni. Pedig próbáltuk. Örök nyugalmat, darát, megnyugvást kívánunk. Minden ki van mérve, pisztácia, kis láng, megnyugvás, jaj, dara, idő.
A szomorúnak miért világítanak, a szenvedőnek miért adnak életet? Ha eszem volna, sem érné fel: miért nem akkor lélegezték az utolsót, amikor elhagyták az anyaméhet? Alhatnának, pihenhetnének, nem?
Nincs szemem, hogy a szemükbe nézhetnék. El fognak menni, azt mondom. Tudnak valamit. Valami összehozza őket. A sok aj és jaj, a sok-sok ajak, mind más imát mormol. A felfelé nyújtott tenyerekben búval teli láthatatlan edények. És megint csak aj és jaj. De mégis, ebben a se vége,
se hossza sivatagban, ebben a hál’isten elfeledett
kaktuszországban hallható egyáltalán aj és jaj?
Nem tudják, hogy az árnyék a fa földre hulló gondolata.
Egyetlen ajak szele elég ahhoz, hogy szertefújja. És akkor 
szólal meg az Akác. Hajladozik és sustorog. Ahogy valaha anyám szelével susogott.
Ha nyelvem volna, tele torokból kiáltanám: Vigyázzatok! Micsoda karika ez: egyre szűkül. Az ajkak tovább mozognak, egyre erősebb a szél. Micsoda karika ez? – levegőt se hagy venni. Megnyugvás, aj, dara, idő.
Azután ahogy a pillantásukat az égre vetik. Szemükben furcsa számonkérés. Micsoda szemek, egyszerűen kimerítenek! Jaj! A magányban
mit keresnek a szemek? Mi van ott, az égben, ezer dzsinn, holló és szürke róka szerelmére, mi van? Távolból, köteleken lassan leeresztett harci szekér
az, Uramisten?
Most mi van? Vigyázzatok! Bármilyen helyzetben vagytok is, vigyázzatok, vigyázzatok! Szólalj meg, Akác, mondd, hogy éljenek, de vigyázzanak!



FeltöltőRémai marianne
KiadóTypotex
Az idézet forrásaBirgül Oguz, HAH, Typotex, 2016
Megjelenés ideje

minimap