Keats, John: Az Utolsó Szonett (The Last Sonnet in Hungarian)

Bright star, would I were stedfast as thou art—

       Not in lone splendour hung aloft the night

And watching, with eternal lids apart,

       Like nature's patient, sleepless Eremite,

The moving waters at their priestlike task

       Of pure ablution round earth's human shores,

Or gazing on the new soft-fallen mask

       Of snow upon the mountains and the moors—

No—yet still stedfast, still unchangeable,

       Pillow'd upon my fair love's ripening breast,

To feel for ever its soft fall and swell,

       Awake for ever in a sweet unrest,

Still, still to hear her tender-taken breath,

And so live ever—or else swoon to death.

Lennék, csillag, mint te, oly kitartó -

   Nem üres dicsben lógva éj fölén

S nézve mint örökké tág szemgolyó,

   Felhők közt remeteként őrködvén

A mozgó vizet, mely papként mossa

  Tisztára az emberföld széleit,

Vagy mint néz a friss hótakaróra

   Mit szél hegyen, mocsáron szétterít -

Nem - de kitartón s meg nem változón,

   Kedvesem érő keblén, mely párnám,

S jár le-föl örökké hullámozón,

   Én örök édes-ébren vigyáznám

Lélegző szíve hogy ver örökkön,

S élni mindig - vagy meghalni rögtön.

2008.05.31.