Keats, John: On Seeing the Elgin Marbles

My spirit is too weak - mortality

Weighs heavily on me like unwilling sleep,

And each imagined pinnacle and steep

Of godlike hardship, tells me I must die

Like a sick Eagle looking at the sky.

Yet 'tis a gentle luxury to weep

That I have not the cloudy winds to keep

Fresh for the opening of the morning's eye.

Such dim-conceived glories of the brain

Bring round the heart and undescribable feud;

So do these wonders a most dizzy pain,

That mingles Grecian grandeur with the rude

Wasting of old Time - with a billowy main -

A sun - a shadow of a magnitude.

A lelkem fél; az elmulás nehéz

hivatlan álomként zuhan le rám,

s az égi szenvedés vad hegyfokán

s mélyén is hallom: légy halálra kész,

mint egy beteg sas, mely az égre néz.

De mégis sírhatok, hogy nincs remény,

nem frissit szél, hogy addig éljek én

míg rámtekint a nap s az éj enyész.

Az agy föleszmél, vak homálya száll,

s rá benn a szív vad háborgásba kap;

ez itt a fájdalom csodája már,

hogy összeforr: mit vén idő harap,

görög fenség, tajtékos tengerár,

a nagyság órjás árnya és a nap.