Marno János: Bábszem
Bábszem (Magyar)Írógépem a kicsi nővér, nem létrám. A létrát szobája (mely hűlt helyem is) közepéről írom át ide, ismét, ide is, Marokkő, Tragédia és más, behozhatatlan(!) mulasztások okán; a nem-létrát pedig közel húsz évvel ez- előttről, az Ostromból, hol akkortájt könnyebben mertem papírra vetni az ilyesmiket. Szemem, akkor, a tájban, akár a penge: most, ez- úttal is, bábozódik már befelé (fordíthatom Celan tekinteteit egyre…), kövér, krisnás kövér nő ma a Délinél nyilván ráérezvén szemelt ki Tan- könyv-vásárlójának épp engem, és semmiképp se vásárlóerőm miatt. Gyengén állok vasban. (Hogy’ folytassam, közérthetően, tovább? Más szellemben…!) Nem álltam kötélnek, persze, szót váltani álltam csak le vele, bő kliphosszat, a karéj huzatban, ujjaim, nem szólva Tragédiám űrfonaláról, ujjaim elgémberültek, – számolom, csupán az elmúlt másfél évben hányan oldották meg életük csomóját kötéllel a hozzám közelebb állók közül. Hárman. Három korosztály, ifjú- és közép-, s a végső fokot árnyalom ekképp: a margón veszteglő közepebb (korábban elismert mély- építő); mint hallottam másnap, régi slágerekkel sarkallta, serkentette magát a tettre, dallamban, szövegben egyaránt a legigénytelenebbekkel. Mit hagyjunk, mit ne hagyjunk kívánnivalót magunk után. – Nem kérdezem, előbb-utóbb úgyis egyéb motívum is kitudódik, zsigereinkre fény derül, pattan fürgén a kicsi nővér, zsigereinkre fény derül, Tragédiámban ^ a világ mint dalmű pusztul le: „Sírj csak, sírj; gördülékenyen.” (Ugyan ezt kihagytam.) Természetesen itt sincs felkiáltás, majd az álomban csak, ott ér utol a mondat fellege, kövér, borostás szerkesztőm vállán a fejem, alagsorban járunk, az Ostrom alatt s mentén, emlékszem, tudom, tisztán a fentlétre, a létrára, mely egykori nem-létrám helyét foglalja odafent. Bizalmam valamiért mégis csak fokozódik a kicsi nővér iránt, tudom azt is róla, hogy beteg, hogy verdesték őket az intézetben, beteggé azonban nem ez (ezt kell meg- világítanom az álomban szerkesztőmnek:) – a tehetsége tette! És erre, a folyosó szőtte derengésben, erre ered majd el a könnyem, patakban ömlik szerkesztőm flanell nyakába, gallérja közé és tovább – és hátra van még rossz szájízű vitánk a Tragédia tétjéről, tét- áttételeiről (melyek mindamellett, nem-szerkesztőm fülével szólva, közvetlenül az ember, nem-egy-ember! ízlésérdekét sértik): Vele ébredek, e fogalommal tehát, a szívemben, egy senki magángyűjtő, maga sem igen áll a saját ízlés- érdekében… A fentlét, így fent már, azonnal maga alá gyűr, már ahogy kinézek, azt is mindjárt a szememre fogom (Celant nézem, hiába, állát a borítón bal keze mutatóujjába temeti). (Közérthetőségből a KÖZÉRT-hatóság előtt vizsgázom, lent az Ostrom-lejtő sarkán, emlékezetből, és ahol mostanság évente egyszer, sok ha megfordulok.) Hallom csak, a kicsi nővértől, hogy külső arcsérülése után most belülről támadt neki az álla, pontosan nem tudni, mi bujkál mögötte, csontja mint kő mögött – én pedig mégiscsak a visszavont (Celan-vers) cím mellett döntök: „Csillám a szemben…”: „Schliere im Aug…” – ám a csillámot mégsem ugraszthatom ki az élre; ide jöjjön a Bábszem, maradjon ott a slír. ^ " Az első sírásó " című rockoperára (Marno János - Papp Gyula közös szerzeményére ) utal.
|
FordításokFranciaOeil de poupée* Delay, Xavier R.G.C. Kérjen fordítást! |