Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

MacDiarmid, Hugh: Dudaszó (Bagpipe Music Magyar nyelven)

MacDiarmid, Hugh portréja

Bagpipe Music (Angol)

Let me play to you tunes without measure or end,

Tunes that are born to die without a herald,

As a flight of storks rises from a marsh, circles,

And alights on the spot from which it rose.

 

Flowers. A flower-bed like hearing the bagpipes.

The fine black earth has clotted into sharp masses

As if the frost and not the sun had come.

It holds many lines of flowers.

First faint rose peonies, then peonies blushing,

Then again red peonies, and, behind them,

Massive, apoplectic peonies, some of which are so red

And so violent as to seem almost black; behind these

Stands a low hedge of larkspur, whose tender apologetic blossoms

Appear by contrast pale, though some, vivid as the sky above them,

Stand out from their fellows iridescent and slaty as a pigeon's breast,

The bagpipes -- they are screaming and they are sorrowful.

There is a wail in their merriment, and cruelty in their triumph.

They rise and they fall like a weight swung in the air at the end of a string.

They are like the red blood of those peonies.

And like the melancholy of those blue flowers.

They are like a human voice -- no! for the human voice lies!

They are like human life that flows under the words.

That flower-bed is like the true life that wants to express itself

And does...while we human beings lie cramped and fearful.

 

 

1962



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://smallbrowndog.tripod.com

Dudaszó (Magyar)

Hadd játsszam nektek végnélküli dallamokat,

melyek születnek és meghalnak és nem marad hirük sem,

ahogy a gólyák szállnak fel egy lápról körözve,

aztán ugyanarra a helyre leszállnak.

 

Virágok. A virágágy is talán a dúdaszót hallgatja.

A finom fekete föld éles göröngyökké ragad,

mintha nem is a nap, hanem fagy jött volna.

Egyik virágsor a másik mögött:

elől a halványrózsaszín peoniák, majd a pirulók,

aztán a mégpirosabbak és mögöttük a testes

gutaütéses peóniák, némelyik olyan izzó vörös

és erőszakos, hogy szinte feketének tűnik ; még hátrább

alacsony szarkaláb sövény; a gyengéd-szerény kelyhek

az ellentéttől sápadtak, bár némelyik oly kék, mint fent az ég

s kiválik szivárványosan társai közül, mint egy galambmell.

A duda szól – sikoltva és tele panasszal,

vidámságában is sírás van és diadalában keserűség.

Leng fel és le a hang, mint kötél végén a súly.

Olyan, mint azoknak a vörös peóniáknak a vére

és azoknak a kék virágoknak mélabúja.

Olyan, mint az emberi szó – de nem! Az emberi szó hazudik.

Olyan, mint az emberi élet, mely a szavak alatt folyik.

A virágágy az igazi élet : ki akarja fejezni magát

és tudja is... míg az emberi lét csúpa görcs és rémület.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap