Machar, Josef Svatopluk: Nyári szonettek 03. Szonett. Július, délután három óra (Letní sonety 03. Sonet o třetí hodině v červenci in Hungarian)

To není vzduch, to už je vody var,
jenž proniká tě, kol tebe se lije,
to není lenost, to už smrti spár
se zvolna těžce noří do tvé šíje.

Naproti žhavý bílý trotoár,
zelené všude v oknech žaluzie,
šedivý prach se k tobě oknem vije –
zem, nebe jeden hrozný velký žár.

Přivřené oči, duše zmalátnělá,
tak sedíš tady bez hnutí a tich –
tvé já, tvůj život a ta země celá

je ti tak hrstkou věcí bezcenných,
že bys po všem tom steskem sotva vzdych, –
kdyby ta duše z těla vyjít měla…
   
   
   
(1890)

Ez nem levegő, ez már pára, gőz,
belédivódik kétfelől csurogva,
nem lustaság ez: halál mi legyőz,
karma tarkódba mélyed mint borotva.

A felizzott járda puhára főz,
zöld faredőny feszül az ablakokra,
körbeleng porok piszokszínű csokra –
forró földet perzselő ég tetőz.

Aléltan heversz, szemed leragadva,
nem merve megmoccanni, szótlanul –
éned és életed, s az egész föld alatta

minden csak ócskaság, semmit sem ér,
nem kapkodsz érte, sem lélegzetér’ –
a testedből lelked is kiszakadna...