Gellner, František: A levegő hajósa (Vzduchoplavec in Hungarian)

Jak lovci rozstřílený dravec
sléť balón v srázy ledných skal.
Sřítil se s člunu vzduchoplavec
a údy své si roztřískal.

Plynuly tichem těžké chvíle.
Konečně probudil se z mdlob
a viděl šíré pláně bílé,
své lože smrtelné a hrob.

Zachvěl se mrazem. Mdlou mu hlavou
fantómy táhly v směsici.
Zřel domov, slunce kouli žhavou
a útulnou svou světnici.

Spatřil svou plavovlasou lásku. —
Kdo ji to parkem provádí?
Své dítě poznal podle hlásku. —
Zemru-li, kdo je pohladí?!

V zoufalství marném zalkal. Běda
mu, kdo svou hroudu opouští!
Výsměšně: lidstvo, pokrok, věda
znělo to ledných do pouští.
   
   
   
(A „Po nás ať přijde potopa — Utánunk az özönvíz” című kötetből, 1901)

Mint szitává lőtt nagyvadállat
a szirtre léghajó zuhant.
A pilótája vállat, állat
zúzott össze. Nem fent: alant.

Vánszorogtak a percek, órák,
Végül elmúlt az ájulat,
és ő mezőt, hótakarót lát,
ravatalt s magát föld alatt.

Hideg rázta. Fejébe zsongott
fantómok tarka tömege.
Látta házát, a napkorongot,
szépszobája ott volt vele.

Látta szöszhaját hitvesének. —
Ki kíséri a parkban ott?
Gyereksírás járta eszét meg. —
Ki ringatja, ha meghalok?!

Hangja elfúl. Minden hiába!
Jaj, hogyha elhagyod rögöd!
Haladás! Világ tudománya!
A pusztán gúnyos hang görög.