Hálek, Vítězslav: Jindra király (Král Jindra in Hungarian)

Král Jindra ztratil korunu
A zavolal si blázna:
„Pojď, šašku, musím se trůnu,
Má hlava je tak prázdna.“

Vzal šašek housle do ruky,
Měl v nich tak divné noty —
„Když chceš jim vládnout bez muky,
Pojď ke mně do roboty.“

A tu, jak dříve s bláznem král,
Teď s králem chodí blázen,
A kde si sed’ a k houslím hrál,
Byl Jindra trudu prázen.

A usedli si v hospodě,
Tam zpívali až k ránu:
Že lidé žijou ve shodě,
Když mají víno v džbánu.

A usedli si na trhu,
Tam zpívali až k šeři:
Jak trudno dívkám v noclehu,
Když hoch se zpronevěří.

A usedli si pod hradem,
Král zpívá tam až k noci:
Jak nádherný z hvězd diadem
Noc královna má v moci.

Tu paní k oknům přisedly,
Zpěv k srdci jim se loudí:
„Já jsem ten měsíc vybledlý,
Když pustou nocí bloudí!“

Pak sedli už jen na mechu,
Král zaplakal si v dlaně,
A blázen pravil v útěchu:
„Tak poslouchají maně.“
   
    
(1874)

Jindrán már nem volt korona,
Bolondját hívta menten:
„Gyere, bolond, trónom oda,
Egy űr zúg a fejemben.”

Fog a bolond egy fidulát,
De furcsán húzza, szólván:
„Ha uralkodhatnál tovább,
Gyere, legyél a szolgám.”

Kísért bolond egykor királyt,
Most király a bolondot;
Az ha leült és muzsikált,
Nem ismert Jindra gondot.

Korcsmában — ültek eleget,
Hajnalig dall a csárda:
Hogy szívesek az emberek,
Ha jut bor a pohárba.

Piacon — ültek szorgosan,
Dalt hall nappal a vásár:
Hogy a lyány éjjel nyugtalan,
Mikor legénye mást vár.

Vár alatt — jártak éj felén,
A király csak dalolja:
Hogy szép a csillagdiadém
Éj királynő ha hordja.

A hölgy mind ablakhoz tolult,
Szivet szorít az ének:
„Én vagyok, én, a hóka hold,
Bolygója puszta éjnek!”

Leültek — zsámolyuk porond,
Királynak könnye csordul.
Így vígasztalja a bolond:
„Szemükbe vágtad, orvul!"
   
   
      
   
Porond: 1. cirkuszi aréna stb. (...) 3. (tájszó, régies) Apró kavics, homok, föveny ... 5. (tájszó, elavult) Vízmosásos, kövecses, homokos, száraz, puszta hely. — (Az eredetiben: „Aztán már csak a mohára ültek.”)

Utolsó sor, ered.: „Hát hallgatják akaratlanul is.”

Jindra a Jindřich (= Henrik) név becézett alakja, mintha Szent Istvánt mint Pista királyt vagy Mátyást mint Matyi királyt emlegetnék, de azért a csehben ez nem ilyen bizarr és lekicsinylő, inkább csak afféle közvetlenkedő familiaritást fejez ki, gyakran szimpátiát is. Itt alighanem még azt is, hogy ez a király már nem király, hanem már csak meg sem süvegelendő közönséges földönfutó.

Nem tudom, van-e történelmi alapja a balladának, és ha van, akkor melyik királyról van szó; talán Jindřich Korutanskýról: a XIV. században uralkodott, és kétszer is trónjavesztett, hopponmaradt királlyá vedlett vissza. De a vers annyira híján van bármiféle eseménytörténeti részletnek, hogy ennek a kérdésnek nincs is jelentősége. Jindra egyszerűen „a szerencsétlen király” képe, akárcsak a magyar Salamon király vagy mint Shakespeare nem történelmi Lear királya. Részlettelenségével és tömörségével, alig észrevehető sejtetéseivel a ballada még Arany balladáin is túltesz, és szöges ellentéte a cseh Karel Jaromir Erben marathoni hosszúságú és külső-belső körülményeket, érzelmeket is, hosszadalmasan részletező, szájbarágó, de mégis nagyon hatásos és élvezetes balladáinak (l. ott). Erben ma is népszerű, Hálek sokkal kevésbé, de azért jelentős költőnek számít. A fenti, látszólag igénytelen balladába bele kell, sőt nem is kell, csak bele lehet képzelni, hogy az Éj királynő a király feleségének a képe, és hogy most hűtlenül másnak a karjában van — nem hiába szólt az előző strófabeli "dal" hűtlenségről, még ha nem női hanem férfiúi hűtlenségről is —. hiszen a király saját magát a holddal azonosítja. Azt, hogy az éj "puszta", holott az előző strófában szép (az eredetiben: gyönyörű) csillagdiadémot hordott, azt tekinthetjük szerzői figyelmetlenségnek, logikátlanságnak is, de még inkább a kinemmondás, a sejtetés művészetének: a csillagdiadémos éj a király számára puszta. — Az eredetiben az Éj királynő a csillagdiadémot nem is "hordja", hanem "a hatalmában van". Ez sokkal eredetibb és frappánsabb, mint a "hordja", és arra is célozhat, hogy a hűtlen sőt talán áruló királynő vagy királyné ma is a trónján ül, egy másik király oldalán. Ezt "csak" a rímlehetőség hozta létre — noc (éj) - moc (hatalom) —, de elvileg és ideális esetben éppen ez volna a rím lényege, amint azt Stefan George aperte ki is jelenti. Gyakorlatilag ritka az a rím, amely valóban ilyen — "szerencsére", mert különben a versfordítás teljesen lehetetlen és értelmetlen vállalkozás volna... A fenti vers nem volt nehezen lefordítható, de ez a momentum nem volt átmenthető, és ez veszteség; nem túl nagy veszteség, de veszteség.