Branco, Helene: Az ibolya és a nap (Das Veilchen und die Sonne in Hungarian)

O goldne Strahlensonne!

Erblühn an deinem Licht

Zu Glanz und hoher Wonne

Denn tausend Blumen nicht?

Wohl nur ein kleines Wellchen

Vergaßest du so ganz,

Auf ein verborgnes Veilchen

Zu gießen deinen Glanz?

Nun hängt so trüb das Köpfchen

Hinein in's junge Grün,

Und ewig Thränentröpfchen

Sieht man im Äuglein glüh'n.

O Sonne, Himmelsblume!

Entsende einen Strahl

Des Kelches Heiligthume

Auf's Veilchen in dem Thal.

Nur einmal sollst du blicken

Herab mit Zauberschein,

Dann wird es frisch sich schmücken

Mit neu verjüngtem Sein.

Ó ragyogó napsugár!

Fényednél virágzik,

gyönyör s ragyogás, mért nem

nyíl, semmi virág itt?

Jóllehet e kis sávra

nem tudtál figyelni,

gyenge ibolyára

egy kis fényt küldeni.

A kis fejét lehajtva

oda a mély fűbe,

könnyét visszatartva

csillogó két szemébe'.

Ó nap, az ég virágja!

Küldjél egy sugarat,

hol az ibolya várja,

ott lenn, a fa alatt.

Csak egyszer pillants le

a varázs fényeddel,

friss virág bűvöl majd el

csodás igézettel.