Groth, Klaus: Elhagyatva (Verlarn in Hungarian)

Sin Moder geit un jammert,

Sin Vader wischt de Thran,

Ik melk de Köh un feg de Stuv,

Mi lat se stan un gan.

De Nawers kamt to trösten

Un snackt en hartli Wort,

Un wenn se tröst, un wenn se weent,

Slik ik mi truri fort.

Des Abends inne Kamer

Bi depe düstre Nach,

Denn ween ik all de Laken natt,

Bet an den hellen Dag.

Se hebbt je noch en annern,

Se hebbt je noch en Sæn:

Ik heff je nix as bittre Thran,

Un mutt se heemli ween'n.

Un kamt sin Kameraden

Un seggt, wa brav he weer,

So mutt ik rut alleen nan Hof,

Un legg mi anne Eer.

Mi dünkt, ik hör dat Scheten,

Un wa de Kugeln fallt,

Mi dünkt, ik hör, he röppt, he röppt:

Min Anna, kumm man bald!

Anyja lót-fut jajongva,

apja is könnyezik,

én fejek, kályhát tisztitok,

könnyem se kérdezik.

Jön a szomszéd, vigasztal,

szíves szóval locsog,

könnyüktől, vigaszuktól

búsan elosonok.

Este kamrámba térek,

ha a sötét leszállt,

és sírok fényes hajnalig

a hosszu éjen át.

Nekik van még egy másik,

még egy fiuk maradt,

nekem csak fájó könnyeim,

s még sírnom sem szabad.

Jön bajtársa, mesélget

hősi tetteiről,

s én kifutok s leroskadok

a rozsban egyedül.

S szinte hallom az ágyuzajt,

hogy a golyó süvít,

s szinte hallom, értem kiált:

„Jer Annám, várlak itt!”