Bly, Robert: Őszi nyugtalanság (Uneasiness in Fall in Hungarian)

The fall has come, clear as the eyes of chickens.
Awkward sounds come from the sea,
Sounds of muffled oarlocks
And swampings in lonely bays,
Surf crashing on unchristened shores,
And the wash of tiny snail shells in the wandering gravel.

My body is also lost or wandering: I know it,
As I cradle a pen, or walk down a stair
Holding a cup in my hand,
Not breaking into the pastures that lie in the sunlight.
This sloth is far inside the body,
The sloth of the body lost among the wandering stones of kindness.

Something homeless is looking on the long roads,
A dog lost since midnight, a box-elder
Bug who doesn’t know
Its walls are gone, its house
Burnt. Even the young sun is lost,
Wandering over earth as the October night comes down.

Ősz lett, áttetsző, mint a csirkék szeme.
Különös hangok érkeznek a tenger felől,
elárasztott ingoványok és evezővillák
tompa neszei az elhagyatott öblökben,
névtelen partoknak csapódó hullám,
és apró csigaházak hordaléka a vándorló kavicsok között.

A testem is elveszett vagy kóborol, tudom,
ahogyan a tollat forgatom vagy lesétálok a lépcsőn
csészével a kezemben,
és nem rontok ki a napfényben úszó legelőkre.
Ez a lustaság mélyen a testbe ivódott,
a test lustasága, amely odalett a jóság vándorló kövei között.

Valami otthontalan nézi a hosszú utakat,
egy éjfélkor eltűnt kutya, egy zöld
juharpoloska, ami nem tudja,
hogy nincsenek már falak leégett
házában. Még az ifjú nap is eltévedt,
kóborol a föld felett, amint az októberi éj leszáll.