Kinnell, Galway: Egy légy (The Fly in Hungarian)

The fly

I've just brushed

off my face keeps buzzing

about me, flesh-

eater

starved for the soul.

One day I may learn to suffer

his mizzling, sporadic stroll over eyelid or cheek,

even hear my own singing

in his burnt song.

The bee is the fleur-de-lys in the flesh.

She has a tuft of the sun on her back.

She brings sexual love to the narcissus flower.

She sings of fulfillment only

and stings and dies, and

everything she ever touches

is opening, opening.

And yet we say our last goodbye

to the fly last,

the flesh-fly last,

the absolute last,

the naked dirty reality of him last.

Egy légy,

miután elhessegettem

arcomról, még köröttem

zümmög, hús-

evő,

a lélekre éhes.

Egy napon talán megtanulom elszenvedni

permetező, szokványos sétáit szemhéjon vagy arcon,

meghallom saját hangom

kiégett énekében.

A méhecske húsba szúrt Bourbon-liliom.

Hátán a nap bóbitája.

Szexualitással ruház fel egy önimádó virágot.

Egyedül a beteljesülésnek énekel

és döf és meghal.

És minden, mit megérint,

megnyílik, megnyílik.

És mégis a légytől

búcsúzunk utoljára,

a húslégy az utolsó,

a teljesen utolsó,

pucér, mocskos valósága az utolsó.