Barrett-Browning, Elizabeth: Portugál szonettek IX (Sonnets From the Portuguese IX in Hungarian)

Can it be right to give what I can give?
To let thee sit beneath the fall of tears
As salt as mine, and hear the sighing years
Re-sighing on my lips renunciative
Through those infrequent smiles which fail to live
For all thy adjurations? O my fears,
That this can scarce be right! We are not peers,
So to be lovers; and I own, and grieve,
That givers of such gifts as mine are, must
Be counted with the ungenerous. Out, alas!
I will not soil thy purple with my dust,
Nor breathe my poison on thy Venice-glass,
Nor give thee any love --- which were unjust.
Beloved, I love only thee! let it pass.

Érdemes adni, amit én adok?
Hogy sós könnyeim záporában ülj,
s hallgasd lemondó ajkaim körül
éveim sóhaját gyér mosolyok
fényén, melyek nem élnek, bár konok
szavad csak biztat? Jaj, engem legyűr
a félelem: nem érdemes! Hevül
szívünk, s egyrangú véled nem vagyok;
s fáj, hogy aki, mint én, csak annyit ád,
fösvénynek számít. Jaj, jaj, vége! De
nem szennyezem be lelked bíborát,
szép tükrödet mérgem ne fussa be –
lásd, adni-méltót nem talál a vágy –
csak szeretlek! De ne törődj vele.