Cervantes Saavedra, Miguel de: Románc (Romance in Hungarian)
Romance (Spanish)¿Dónde estás, que no pareces, esfera de la hermosura, belleza a la vida humana de divina compostura?
Cielo impíreo, donde amor tiene su estancia segura; primer moble, que arrebata tras sí todas las venturas;
lugar cristalino, donde transparentes aguas puras enfrían de amor las llamas, las acrecientan y apuran;
nuevo hermoso firmamento, donde dos estrellas juntas, sin tomar la luz prestada, al cielo y al suelo alumbran;
alegría que se opone a las tristezas confusas del padre que da a sus hijos en su vientre sepultura;
humildad que se resiste de la alteza con que encumbran el gran Jove, a quien influye su benignidad, que es mucha.
Red invisible y sutil, que pone en prisiones duras al adúltero guerrero que de las batallas triunfa;
cuarto cielo y sol segundo, que el primero deja a escuras cuando acaso deja verse: que el verle es caso y ventura;
grave embajador, que hablas con tan estraña cordura, que persuades callando, aún más de lo que procuras;
del segundo cielo tienes no más que la hermosura, y del primero, no más que el resplandor de la luna;
esta esfera sois, Costanza, puesta, por corta fortuna, en lugar que, por indigno, vuestras venturas deslumbra.
Fabricad vos vuestra suerte, consintiendo se reduzga la entereza a trato al uso, la esquividad a blandura.
Con esto veréis, señora, que envidian vuestra fortuna las soberbias por linaje; las grandes por hermosura.
Si queréis ahorrar camino, la más rica y la más pura voluntad en mí os ofrezco que vio amor en alma alguna.
|
Románc (Hungarian)Hol vagy, hogy nem látni téged, csodás földöntúli szépség, te az ember életében kigyúlt isteni reménység;
drága mennybolt, melynek íve Ámornak biztos lakása, benned leli főokát a sorsnak minden változása;
kristályos kehely, amelyben tiszta áttetsző hullámok növelik és megtisztítják a tüzes szerelmi lángot;
tündöklő új firmamentum, hol két csillag páros fénye önnön ragyogását szórja szét a földre meg az égre;
vidámság, mely felderíti minden embertelen rémkép kegyetlen és zavarodott bánatát és szörnyűségét;
alázat, amely nem ismer soha nagyravágyást, dölyföt, bár lelkébe nemességet az Úristen maga töltött;
finom, láthatatlan háló, mely kemény fogságba ejti a harcost, kit zord csatában soha nem győzött le senki;
legszebb csillaga az égnek, a nap is sötétbe omlott, mikor néha, jaj, csak ritkán! sugárkévédet kibontod;
komoly követ, akit minden ügyében csak győzni látok, mert az érveknél is többet mond meggyőző hallgatásod;
a nappali égboltból te a szépséget örökölted, s az éjszaka sötétjéből a hold fényét, semmi többet;
ez a csillag vagy, Constanza, bár a mostoha sors téged méltatlanul tett oly helyre, hol nem tündökölhet fényed.
Vedd kezedbe hát a sorsod, erényed jóságra váltva, szüzességed szerelemre, szemérmedet nyájasságra.
Meglátod majd, drága hölgyem, hogy irigyelnek majd téged, kiket a sors csak gazdaggá, vagy akiket csak széppé tett.
Nem kell messze keresgélned, tiszta lélekkel ajánlom néked szívem, melynél nincsen szerelmesebb e világon.
|