Crónica de la ciudad de Caracas (Spanish)
Necesito que alguien me oiga! - gritaba. - ¡Siempre me dicen que venga mañana! - gritaba. Arrojó la camisa. Después, las medias y los zapatos. José Manuel Pereira estaba parado en la cornisa del piso 18 de un edificio de Caracas. Los policías quisieron atraparlo y no pudieron. Una psicóloga le habló desde la ventana más próxima. Después, un sacerdote le llevó la palabra de Dios. -¡No quiero más promesas! - gritaba José Manuel. Desde los ventanales del restorán de la Torre Sur, se lo veía parado en la cornisa, con las manos pegadas a la pared. Era la hora del almuerzo, y éste fue el tema de conversación en todas las mesas. Abajo, en la calle, se había juntado una multitud. Pasaron seis horas. Al final, la gente estaba harta. -¡Que se decida! - decía la gente.- ¡Que se tire de una vez! - pensaba la gente. Los bomberos le arrimaron una cuerda. Al principio, él no hizo caso. Pero finalmente estiró una mano, y luego la otra, y agarrado a la cuerda se deslizó hasta el piso 16. Entonces intentó meterse por una ventana abierta y resbaló y cayó al vacío. Al pegar contra el piso, el cuerpo hizo un ruido de bomba que estalla. Entonces la gente se fue, y se fueron los vendedores de helados y los vendedores de salchichas y los vendedores de cerveza y de refrescos en lata. Uploaded by | P. T. |
Source of the quotation | http://pizarrasypizarrones.blogspot.hu |
|
Krónika Caracas városából (Hungarian)
Azt akarom, hogy valaki meghallgasson! – ordította. – Folyton csak azt mondják nekem, hogy jöjjek holnap! – ordította. Elhajította az ingét. Majd a zokniját és a cipőjét. José Manuel Pereira egy caracasi épület tizennyolcadik emeletének párkányán állt. A rendőrök el akarták kapni, de nem tudták. Egy pszichológusnő a legközelebbi ablakból beszélt hozzá. Majd egy pap vitte el neki Isten szavát. – Nem akarok több ígéretet! – üvöltötte José Manuel. A Déli toronyhoz címzett vendéglő nagy ablakaiból látták, amint a párkányon áll, kezeit a falhoz tapasztva. Ebédidő volt, és minden asztalnál ez volt a beszédtéma. Lent az utcán összetömörült a sokaság. Hat óra telt el. Végül az emberek megelégelték a dolgot. – Határozza már el magát! – mondták az emberek. – Ugorjon már le végre! – gondolták az emberek. A tűzoltók egy kötelet eresztettek le neki. Eleinte nem törődött vele. De végül kinyújtotta az egyik, majd a másik karját is, megmarkolta a kötelet, és lecsúszott a tizenhatodik emeletig. Megpróbált bemászni egy nyitott ablakon, de megcsúszott, és lezuhant a mélybe. Mikor a földre ért, a teste olyan hangot adott, akár egy robbanó bomba. És akkor az emberek elmentek, és elmentek a fagyiárusok és a kolbászárusok és a sör és dobozos üdítők árusai.
Uploaded by | P. T. |
Source of the quotation | http://ezredveg.vasaros.com |
|