Baudelaire, Charles: A szépség (La beauté in Hungarian)

Je suis belle, ô mortels ! comme un rêve de pierre,
Et mon sein, où chacun s'est meurtri tour à tour,
Est fait pour inspirer au poète un amour
Éternel et muet ainsi que la matière.

Je trône dans l'azur comme un sphinx incompris ;
J'unis un coeur de neige à la blancheur des cygnes ;
Je hais le mouvement qui déplace les lignes,
Et jamais je ne pleure et jamais je ne ris.

Les poètes, devant mes grandes attitudes,
Que j'ai l'air d'emprunter aux plus fiers monuments,
Consumeront leurs jours en d'austères études ;

Car j'ai, pour fasciner ces dociles amants,
De purs miroirs qui font toutes choses plus belles :
Mes yeux, mes larges yeux aux clartés éternelles !

Szép vagyok, ó, halandók! mint kőálom,
S a mellem, ahol meghaltak rendre,
Költőt is örök s néma szerelemre
Ihletett, akár az anyag, imádom.

Azúrban trónoló szfinx, nem értenek;
Hószív, hattyú fehérjében oldódom;
S a vonalrontó mozgástól, irtózom,
Soha nem sírok, soha nem nevetek.

A költők, nagy attitűdömet nézik,
Ahogy büszke szobroktól kölcsönzök,
S létüket tanulmányokkal emésztik;

Szelíd szeretőimet bűvölöm,
Szemeim tükrök, mindent szebbé tesznek:
Tágra nyíltan örökké fénylenek!