Jóna Dávid: dopo la tua rianimazione (az újraélesztésed után in Italian)

az újraélesztésed után,
mint egy fahasáb fekszel, betakargatlak,
a szivárvány-kergetés kifárasztott,
hajad fújja a nyitva hagyott kórházi ablak

arcod, mint a nyír törzse,
rémült vénáid még tétován szállítják a vért,
a kegyelem, hit és cél nélkül kering benned,
az utolsó mondatod az volt, hogy „nincs miért”

kirendelt sorsod morzsolgatod a lepedő széleként,
a vágyakhoz ez most kevés, jól tudom,
de valamiért mégiscsak átvergődtél,
egy földöntúli labirintuson

az újraélesztés után két némaság között,
őrizlek Téged, s adnék Neked erőt, utat,
biztos, hogy angyalok hoztak vissza,
hallani véltem suttogásukat…

dopo la tua rianimazione
sei distesa come un ceppo, ti ricopro con cura,
l’inseguimento del arcobaleno ti ha affaticato,
tuoi capelli mossi dal vento, che entra dalla finestra  
 
il tuo viso, come il tronco della betulla,
le tue vene terrorizzate portano esitanti il sangue,
in te circola la pietà senza fede ne intento,
la tua ultima frase è stata: “a che pro lottare”
 
stai sgranando il tuo destino ai bordi del lenzuolo,
per aver dei desideri, lo so, questo è troppo poco,
tuttavia per qualche motivo con gran fatica
avevi attraversato un labirinto ultraterreno,
 
dopo la rianimazione tra i due silenzi,
ti proteggo, vorrei darti la forza, un sentiero,
di certo, sono stati gli angeli a riportarti indietro,
mi pareva di sentir il loro sussurro…