Szente B. Levente: Verso casa (Hazafelé in Italian)

Nálunk naponta ingét vedli az ég -
azt mondják: már ilyen ez a világ

se zöld, se piros, kissé gyulladt, szürke, olyan,
mint az árnyak mögött kuporgó énem leginkább

mint öregedő kérges, tenyeremben a barázdák,
messzi futnak, egyenest az ég felé mutatnak benne a falubeli utcák

de esténként te csak emlékezz -
nézd, hogyan hajol föléd csillag és holdbeli tájarcom,
kinyújtóznak benne a piros-kék házak, míg lelkedben őrt állnak az út menti akácfák.

torkodban dadog a lélek és megszorul a szó: 
hazát. házat. ennyit akartál?

Da noi il cielo muta quotidianamente la sua camicia –
dicono: oramai il mondo va così
 
ne verde, ne rosso, leggermente infiammato, grigio, più
che altro è come il mio io dietro le ombre accovacciato
 
come solchi nel mio vecchio palmo calloso,
le strade del paese corrono lontano, puntando
dritto al cielo
 
ma tu ricordati verso sera –
guarda, come si china su di te la stella e il mio viso
lunare, in lui si stendono le case rosso – azzurre, mentre
nella tua anima fanno guardia le acacie lungo la strada.
 
nella tua gola balbetta l’anima e si strozza la parola:
patria. casa. solo questo volevi?