Szente B. Levente: Prima del grande silenzio (A nagy csönd előtt in Italian)

            ... Még érzem hajának illatát,

csókjainak forróságát, bánatát,

örök kegyelmét,

ahogy a fák között lopództunk,

és a csiklandós  esti szél

bennünket átjárt ...

            Ahogy szálltak vélünk a percek,

s az évek csöndesen halni mentek.

Emlékszem a rettegésre, a magányra,

mi aztán úrrá lett rajtunk.

            Láttuk  hogyan roskadnak földre a fák:

vélük öregségünk, harcunk, emlékünk

lázongva homokká vált.

                … Sento ancor’ il profumo dei suoi capelli,

l’ardore dei suoi baci, la sua tristezza,

la sua eterna grazia,

mentre tra gli alberi sgusciavamo furtivamente,

e ci pervadeva il delicato

vento serale…

                    Mentre con noi volavano i minuti,

e gli anni in silenzio son passati alla morte.

Mi ricordo della trepidazione, della solitudine,

che di noi aveva preso possesso.

                    Abbiamo veduto crollare gli alberi per terra:

con loro, riottosamente, la nostra vecchiaia, la nostra lotta,

i nostri ricordi sono diventati sabbia.