Szente B. Levente: Ci duole solo la mancanza (Csak a hiány fáj in Italian)

magas, domboldal alatt lakunk,
a város idelent - látod
odafönt a temetők,
az ég öleli őket.
nekünk már csak a hiány fáj, mondta nagymama
se filozófus, költő, se szakács, orvos, festő
vagy szerető, se múzsák, se kávéház,
szétesnek, buta lázadásba fúlnak,
mert amikor rád tör a mérhetetlen idő,
a pillanat örök lesz,
jön a semmi, a halál, a félelem.
régi titkos vágyak nincsenek már, nincs
mi pótolhatná a csodát –
társadban az ölelést, a csókot,
a szerető és féltő odaadást.
mert nincs mi kellene, mit kívánsz, mi feltölti szíved-
lelked tartalmát, mit tovább adsz,
csak marad mi ott maradt, mint morzsák
a terítetlen asztalon
a falakon innen és túl, odaát,
csak a tűnődés jutott, mint örök és szép álom,
mert el ne feledd - isteni gondolatok közé
fészket rakott madár vagy:
költesz, nevelsz, tovaszállsz

abitiamo sotto il versante alto della collina,
la città quaggiù – vedi
lassù i cimiteri,
li abbraccia il cielo.
a noi oramai solo la mancanza duole, diceva
la nonna, ne filosofo, poeta, ne cuoco, dottore,
pittore o amante, ne muse, ne caffetteria,
si sfasciano, si affogano nella sciocca rivolta,
perché quando t’assale il tempo sterminato,
l’istante sarà eterno,                                                     
giunge il nulla, la morte, la paura.
non ci son più antichi desideri segreti,
cosa che potrebbe supplire al miracolo –
all’abbraccio della tua compagna, al bacio,
alla devozione amorevole e affettuosa.
non c’è ciò che vorresti, che desideri e riempie
il cuore e l’anima di contenuto, quel che passi agli altri,
rimane soltanto quel che è rimasto là, come briciole
sul tavolo non imbandito,
al di qua e al di là delle pareti, dall’altro lato,
è rimasto solo il vagheggiare, come un eterno bel sogno,
purché tu non dimentichi – sei un uccello che tra
i pensieri divini aveva costruito un nido:
covi, allevi, voli via