Góz Adrienn: Tatuaggio (Tetoválás in Italian)

Mikor gyerek voltam, tetoválást főleg a villamoson láttam.
Sötét karokon, kezeken, kockás, rövid ujjú férfiingekből kilógva.
ÁGI SZERETLEK, meg ANYÁM, bikinis nők pálmafákkal, SANYI.
Kisebb-nagyobb szívek, amit olykor kiégettek cigarettával.
És akkor nem értettem, ami zavart,
hogy Erzsike néni a szürke hajával és nehéz szemüvegével,
sárga-kék-fehér virágos kartonruhában, amin zöldek az apró levelek,
miért visel mégis ilyen elmosódott jeleket. Mik lehetnek, számok, nevek?
Az alkarján, már nem tudom, talán a bal, vagy mégis a jobb,
ebben a hétkerületi sötét szobában olvashatatlan most a ráncokon.
Vagy az ifjúság, hazajött most az ifjúság, valami szőrmegyárban dolgozott,
sápadtan kéklik a bőrébe zárva, igen, ez itt az ő ifjúsága.

Quando ero bambina, di tatuaggi ne avevo visti, più che
altro sui tram.
Sulle braccia scure, sulle mani, che sbucavano fuori dalla
manica corta della camicia d’uomo, quadrata.
ÁGI TI AMO, MAMMA, donne in bikini con le palme, SANYI.
Cuori più o meno grandi, a volte bruciati con la sigaretta.
Allora non comprendevo ciò, che mi turbava,
la zia Erzsike con i suoi capelli grigi e gli occhiali pesanti,
con addosso il suo vestito di cotone a fiorellini gialli –
azzurri – bianchi e le minuscole foglioline verdi,
perché porta ugualmente dei segni così, sbiaditi.
Cosa possono essere, numeri, nomi?
Sull’avambraccio, che fosse il sinistro o piuttosto il destro,
ormai non me lo ricordo, tra le rughe, in questa stanza buia
nel settimo rione, è illeggibile.
O è la giovinezza, la giovinezza, che ora è tornata a casa,
lavorava in qualche fabbrica di pellicce,
rinchiusa nella pelle blueggia pallidamente, sì, questa qui
è la sua giovinezza.