Ady Endre: On an autumn night (Őszi éjszakán in English)

A szél ha hűvös éjszakákon

Lehűti mámoros fejem,

A te hideg, utolsó csókod,

Az jut eszembe énnekem.

Hiába száll agyamra mámor

S virrasztok annyi éjszakát,

Mindig érzem annak a csóknak

Halálos, dermesztő fagyát.

Ajkad akkor tapadt ajkamra

Utólszor... aztán vége volt...

Talán tavasz sem volt azóta,

Az egész világ néma, holt...

Mikor a szél fülembe súgja,

Hogy csóknak, üdvnek vége van,

A sírból is életre kelnék:

Zokognék, sírnék hangosan!…

When in the cool of night, the winds blow

And cool my ebrious head, I find

That it's your cold and final kiss, which

Comes to the fore within my mind.

In vain am I intoxicated,

Many a night don't close my eyes,

Always feeling the chill of that kiss:

A deadly frost that stupefies.

That is when your lips - for the last time -

Were touching mine… that's all we had...

Perhaps not even spring came since then,

The world is silent, all is dead…

When winds whisper into my ear, that

Kiss and boon slipped from my keeping,

I would arise from my grave even,

Shedding tears and loudly weeping!

(This is an alternate translation of the same Ady poem)