Ady Endre: Old Mother Kún (Az őreg Kúnné in English)

Tíz gyermeket hozott világra,
Küzdésre, búra, de vitézül,
Szalmás tetőjü kunyhójában
Az öreg Kúnné halni készül.
 
Benn az ember göthöl a padkán,
Tüdőjének, mint a rossz sípnak,
Meg-megcsuszik lélekző hangja.
Künn vad, téli szelek sivítnak.
 
Két elviselt, nyomorult ember
Nézi egymást kínnal, haraggal
S meglegyinti a szalmás kunyhót
Szárnyával az ős végzet-angyal.
 
Sohse örültek s itt maradtak,
Gyermek-haduk fut elszéledve
Szerte e szomorú világban
S ím, kiszáradt életük nedve.
 
Kunyhó, olaj-mécs, munka, éhség,
Gyermek, rongy, szégyen és a többi
S végül a legnagyobb parancs jött:
Tessék a tüdőt kiköhögni.
 
Az öreg Kún a multra gondol,
Eszébe jut a lakodalma.
Ölni szeretne. A mécs pislog
S a vénasszony ránevet halva.

Ten children she brought into the world
To struggle, be sad, but bravely try,
And now in her tiny hay-thatched hut
The old Mother Kún prepares to die.
 
Her man is wheezing on the wall-seat,
Breath of his lungs, like a broken reed,
Changes its pitch from time to time, and
Outside wild winds of winter proceed.
 
Two poor people, worn-out and wretched,
Staring with rage and pain eye to eye,
And the ancient angel of doom's wing
Touches the straw hut whilst flying by.
 
They knew no gladness and remained here,
Their army of children scattered wide,
All over this world full of sadness,
And lo, their juices of life had dried.
 
Tiny hut, oil lamp, labour, hunger,
Then all the rest: rags, the shame, the young,
And in the end the greatest order:
Do go ahead man, cough out your lung.
 
Old Kún remembers the times gone by,
Thoughts of his wedding race through his head.
He'd like to kill. The oil lamp flickers,
And the old woman smiles at him: dead.