Illyés Gyula: Silent people (Néma népek in English)

A Guernica-sorozathoz

Tetteik sem a tetteik.

Álmaik is mást magyaráznak.

Uraikat.

Tükrükből más-más fintorog ki,

bár mosolyogjanak,

hajdani vonásaikkal bár.

Több krákogással,

mint széltől csavargatottan a tölgyek,

több köpködéssel

mint fuldoklók, ha mégis partot érnek,

századonként gyüjtenek össze

egy szót, egy kő-tömöret.

Fül kellene

rá, isteni.

Maguk sem hallják, csak belül;

az égbolt-magasra nyiló

állkapcsok mennydörgés-sorozatát;

a csont forgóiból a kín

villámait.

        To the Guernica series

Their actions are not their actions

Even their dreams comment on something else.

Their masters.

Different people grimace from their mirror,

though they are smiling,

though with former features.

With more croaking

than oaks when twisted by the wind,

with more spluttering

than the drowning when reaching the shore after all,

they hoard one word,

a rock-solid one, per century.

Ears would be needed,

divine ones.

Even they don't hear it, only within;

that thunder-sequence of mandibles

opening high as the sky;

from pivot joints of bone:

pain's thunderbolts.