Lévay Mihály: Csendes boldogság

Csendes boldogság volt, amit mindig kértem,

Viharok zúgása meg ne bontsa fészkem;

Utam gyöngyvirágos patak partján járjon,

Házamra a béke hógalambja szálljon.

Legyek eltakarva a világtól messze,

Pályám aranyosra a verőfény fesse

Csalfa csillogásnak még szinét se lássam,

Ne epedjen lelkem nagyratörő lázban!

Öreg házam alján legyen egy kis kertem,

Nyiló virágok közt hadd éledjen kedvem ;

Ilatos mezőkön hadd bolyongjak nyárban,

Enyhe tűzhely védjen télen, hogy ne fázzam.

Megadta az isten, amit esdve kértem!

Csendes magány áldott küszöbére léptem ;

Hű szomszédom lett a napsugaras rózsa :

Boldogságom képe, mosolyogj rám róla!