Szentessy Gyula: Tröster (Vigasztaló in German)

Lenéznek és gúnyolnak engem,

Ugy járok itt mint idegenben,

A gáncsot tűröm, hallgatom,

Lenézve — büszkén, szabadon.

Kiket felhajt a sors szeszélye,

Nagyok vagytok ti hozzám mérve,

Gyerköcz,. i f j ú gyermekek,

Csak rajta törekedjetek!

Én félre állok, — nem ragyogni,

Czak egy-két dalom eldalolni,

S ha eldaloltam pár dalom,

A jövendőröl álmodom.

 

— Nem harsona szó mellett nyújtják

A költő martyr-koszorúját,

De sírjára, ha moh fedi,

Egy ismeretlen kéz teszi.

Sie verachten ‘d, spotten über mich,

ich lebe hier nur wie ein Fremdling,

dulde den Tadel, hör’ den Schrei

verachtend, – aber stolz und frei.

Wen der Laune des Schicksals treibt ihr

seit grossartig im Vergleich zu mir,

Bürschchen, noch trotzende Kinder,

drauflos jetzt, strebt euch, ihr Spinner!

Ich steh’ beiseite, – nicht zu glänzen,

kann ein oder zwei Lieder Kränzen,

‘d, wenn die Lieder gesungen hab,

ich träume von der Zukunft halt.

- Es wird kein’ Fanfare nebenbei

Märtyrerkranz des Dichters geben,

doch am Grab, wenn auch moosbedeckt,

von einer fremden Hand hingestellt.