Nemes Nagy Ágnes: De nézni

De nézni, nézni, mondta, mihelyt

enged a füstfüggöny, a résnyi szünetben

a füst, a sav, a lúg, a támadások közti percben

nézni, tudod, mint egy formabontó asztalt

egyszerre látni lapját és profilját

És tenni, tenni, tudod, én szüntelenül cselekszem

történelmet, biológiát cselekszik a testem

és elmélkedni, tudod, nekem a fejem oly furcsa

oly befejezhetetlen

a gömbformát nem is tudom én

miért szerettem

szemgolyót, koponyát, földgolyót, efféle

határolt véghetetlent

de tépett gömbök ezek, kókuszdiók

csapzott rostok halandósága hajával

körbe-szegetten

És nézni fentről, lentről, mindenféle szögekben

körültapogatni a tárgyat néhány szememmel

kivésni vélük a konturt, mosni, ledönteni

míg nyílnak, húnyódnak, nyílnak, nem egyenletes

hullámverésben

s a tárgyakból is kifelé a sok lassú tekintet

odvak hatalmas pillantásai észrevehetetlen

nem mozduló tavakban és kövekben

kinyilazók szilánkos fényjelekben

Bár nem segít, mondta, ez a szétszórt

százezer szem

bár nem segít a bioszféra zizegő

seprű-pillája körülöttem

lombok, cédrusok érdes ága

forgó évszak karcai

           éj és nap

           emelve, hullva felettem

bár nem segít, de nézni, nézni

Nézni, tudod

mint forradás néz, mondta, a fán