Petőfi Sándor: Poetry (A költészet in English)

Oh szent költészet, mint le vagy alázva,
Miként tiporják méltóságodat
Az ostobák, s ép akkor, amidőn
Törekszenek, hogy fölemeljenek.
Azt hirdetik föl nem kent papjaid,
Azt hirdetik fennszóval, hogy terem vagy,
Nagyúri, díszes, tündöklő terem,
Hová csupán csak fénymázas cipőkben
Lehet bejárni illedelmesen.
Hallgassatok, ti ál hamis proféták,
Hallgassatok, egy szótok sem igaz.
A költészet nem társalgó-terem,
Hová fecsegni jár a cifra nép,
A társaság szemenszedett paréja;
Több a költészet! olyan épület,
Mely nyitva van boldog-boldogtalannak,
Mindenkinek, ki imádkozni vágy,
Szóval: szentegyház, ahová belépni
Bocskorban sőt mezítláb is szabad.

Sacred poetry! How they debase you,
How they're disregarding your dignity,
Those imbeciles, who will at the same time
Keep aspiring to raise you up as well.
Your unanointed priests are proclaiming,
With lofty words that you're a mighty hall,
A hall that's lordly, ornate, glittering,
Where lacquered footwear must be worn by all
Who’ll enter it and wish to be polite.
Be silent pseudo prophets, bogus all,
Be silent, not a word of yours is true.
Poetry's no lounge for fancy folk, or
Those hand-picked weeds of fine society,
To gather and to talk frivolities.
It's more than that, it is an edifice,
Open to bless'd and hapless folk alike,
To everyone who longs to come and pray,
In a word: a church, to which you may go
Wearing sandals or be barefoot even.