Hajnal Anna: Tudd, mindig ott maradtam

I.

Hogy hajdan, hajdan, hajdan

locsogó patakzajban

hűvös hullámmosásban

lágy gyerektalpon jártam –

hogy onnan elszakadtam?

tudd, mindig ottmaradtam,

kavicsos görgetegben,

nyári patakmederben,

kiálló kő símáján

ott ülök sírva, árván,

honvágy-gyötörte gyermek

kit idegenbe vertek – –

ki velem szemben állasz

tudd, ha késik a válasz

s szavamat csend előzi

kettősségem legyőzi:

a csendben összevontam

magam, s magam kimondtam,

magam, kit itt ismernek,

s magam, ki messzi gyermek – –

II.

tudd, szégyen rámpiríthat,

homlokom kínban izzhat,

tűzvész a felhős alkony – – –

én hűvös messzi parton

fekszem alkonysötétben,

szívem a bársonyrétben

megtörölt, tiszta penge,

megfürösztött a zsenge

lágy fű, megedz a hűség,

legyek kard s egyszerűség – – –