Tóth Krisztina: Szilveszter

Hát elkergettem ezt az évet is,

hónak öltözve most megy éppen el.

Tudom, hogy vagy, csak nem velem, nem itt,

de minden rendben mégis: létezel,

képzelt és fogható helyek

határán ott egy másik este,

és most, hogy gondolatban néztelek,

csupa idegent láttam benne,

de én is, ha a táskám kipakolnám,

csupa idegen holmi volna:

zsebkendő, kulcsok, elázott igazolvány,

egyáltalán, felismernél-e róla?

Mondanád-e cipőmről kapásból,

hogy az enyém? Tudnád-e, ahogy én egy

fogasra akasztott kabátból,

vagy még előbb, még mielőtt belépek?

Mintha tükörből nézném a szobát:

milyen tágas és ismerős idegenség,

nem lévő másik létem - át

kéne aludni ezt az estét,

aludnom kéne súlyos évekig.

Merülj, merülj, ne juss eszembe,

hogyha a nevem kérdezik,

ne gondoljak a te nevedre.