Fodor András: Messaggio (Üzenet in Italian)

Fájdalmad fekete rengetegében
 mért véded úgy magad?
Pupilládon az ágak rácsa
világod örökös rettegésbe zárja
te önző, gyönyörü vad.

Mert amig van ki szemedbe nézhet,
 önző a fájdalom:
nem figyel csak az áldozatra,
gyönge magányát zsarnokká avatja
a testőr szánalom.

Görcsösen állsz és nem lépsz a mezőre.
 Itt mindig fuj a szél.
És szabadok vagyunk, de te nem érted:
itt örömünk is közös kinból éled.
 Mindenki fél.

Nell’immensità nera del tuo dolore,
   perché di tanta difesa?
Il reticolato dei rami sulla pupilla,
chiude il tuo mondo in terrore eterno,
tu possessiva, stupenda selvaggia.

Finché v’è qualcuno che negli occhi ti guarda,
    il dolore è egoista:
non attende all’altro che alla vittima,
la compassione vigile, la sua solitudine
fragile, in tiranno trasforma.

Stai convulsamente, non metti piede sul prato.
  Qui tira sempre il vento.
E siamo liberi, ma tu non comprendi:
qui anche la gioia comune nasce dal tormento.
  Qui tutti mancano di coraggio.