Farkas Árpád: Özönvíz

Ropog a kert, a bokrokat

forgatja már a sárga lé,

mohón a hídlásba harap,

zúdul a csűrkapun elé.

Fölkapja Illés szekerét

sarjústól; s fölpuffadt lovak,

döglött malacok ázalék-

naszádja nő az ár alatt.

Főzőtök-bálnák, paripák

törik a házat, rengetik,

lemarják jobbágykék falát,

a pince torkig megtelik!

Nézi a székely, könny csurog

bajszára, reszket, úgy kacag:

„Vigyed, uram, a házat is,

vigyed, ami még itt maradt!

Vigyed az asszonyt, kölyköket,

a böjtöket, az éjszakát,

vigyed a gólyafészkeket,

lássunk világot legalább!”

 

Dühöng az ár, s az ég alól

rongy falvak úsznak mennybe fel.

A bárka késik valahol,

a víz, a víz csak énekel.