Csoóri Sándor: Floating landscape (Lebegő táj in English)

    A partok ágán

    fönnakad a víz,

zöld pálmalevél most a tó;

nevetésed meg hegyről lefutó

szél – libegteti és eljátszik vele.

         A semmiségből úszik egy hajó,

         jön, mint a boldog üzenet.

Ülj le

a mindenséggel szembe,

madarak lengő lombja alá

s felejtsd el halvány nevedet.

         Ne emlékezz és

         ne remélj:

így teremts időt szerelemre.

Gyümölcsök sárga vihara

megérett tested közelébe ért;

add el magad egy sóhajért,

mely rászállt a szemedre:

a megkövült láng bazaltoszlopai

         ledőlnek kedvedért.

Waters held up

      by branching shores,

a palm-frond, green, is now the lake;

your laughter’s trills, descending mountain-wind

that plays with it and causes it to flutter.

      A ship from nowhere,

      like some glad tiding, comes.

Do sit

facing the great unknown,

neath the swaying greenery of birds,

and lose your pallid name.

      Don’t reminisce

      or hope:

by that make time for love.

Fruit's yellow storm approaches,

your body’s ripe, do give

yourself for a sigh

that landed on your eyes:

basalt columns of flame that turned to stone

       will topple just to please.