Kassák Lajos: [Végre mégis csak jó…]

Végre mégis csak jó lenne kifordítani magunkat – mondtam egy este a feleségemnek. – Ami eddig belül volt forduljon kívülre és viszont. Oktalanság a gyerekekre gondolni, akik higanykönnyeket sírnak és minduntalan be akarnak csapni bennünket.
Oktalanság. 1923, Bécsben, ahol mindenki villannyal meg gázzal világít, petróleumlámpa alatt kuksolni, egye meg a fene a gyökereit is az ilyen életnek.
– Hát mit akarsz csinálni? – kérdezte a feleségem.
– Mit akarok csinálni?!
– Mit akarsz csinálni?
– Álmos vagyok. Vesd meg a díványomat s ha nincs más dolgod gyere szépen mellém. Hiába nevetsz, nagyon el vagyok keseredve.
Muzsikák és fényességek szólnak belőlem.
Vegyétek le vállaimról az alvó embereket.
Kenyerem morzsáit összeszedem és reggel ötkor kiszórom az ébredő madaraknak.