Benő Attila: (Gleichzeitige Jahreszeiten) ((egyidejű évszakok) in German)

A te órád késik,

az enyém sietve kattog.        

Múlt időben beszélsz,

én a jelenben hallgatok.       

Te téli olvadásban jársz,

én havazó ég alatt.

A szürkület nekem az est,

teneked már pirkadat.

Az eget én fénylőnek,

te meg türkiznek mondod.

Benned még gyűlnek,

bennem oszlanak gondok.

Kertünkben meg rozsdás, lélegző

fémvirágok.

Hogy viselünk két ébrenlétben

annyi álmot?

És hova lett égboltunk

egyetlen kékje,

közös évszakaink

egyidejűsége?

Deine Uhr verspätet,

meine rattert eilig.

Du sprichst in Vergangenheit,

ich schweige in der Gegenwart.

Du wandelst im Wintertau,

ich unter fallendem Schnee.

Die Dämmerung ist für mich Abend,

für dich schon Morgenröte.

Der Himmel scheint mir glänzend,

Du nennst ihn türkiz.

In dir häufen sich,

in mir zerstreuen sich die Sorgen.

In unserem Garten verrostete, atmende

Metallblumen.

Wie können zwei Wache

so viele Träume tragen?

Und wohin schwand das einzige Blau

unseres Himmelzeltes,

die Gleichzeitigkeit

gemeinsamer Jahreszeiten?