Fabó Kinga: Преоцветяване на думата (A szó színeváltozása in Bulgarian)

Nyitottnak látszott, mint aki alszik.
Hordta hullámait.
A lüktetést a lehalkított téli táj alatt.
És a tenger mosolyt vetett ki a partra.

Apáca-folt a forró kicsi testen.
Szín az összetört pohárban.
Egy korábban zárt mozdulat.
Szép volt, ahogy felállt.
Hogy a tenger mosolyt vetett ki a partra.

Szerettem volna tárgy maradni.
Nem, nem leszek többé halhatatlan.
Ahhoz erős vagyok, hogy megvédjem magam.
Kérem a büntetésem.

Egyszerre történt az és ugyanaz.
Szótlanul ültem az üvegpohárban.
Csak a folt vándorolt a meztelen tájon.
A hangoknak nem volt folytatása.

Egy kinnfelejtett mozdulat csak.
A boldogság mint mozdulatlan táncos.
Korbácsütések a csupa-csont háton.

A tenger sem lesz többé halhatatlan.

Бе уязвима, като човек, който спи.
Прииждаха вълните й.
И пулсирането й изпод зимната стихналост.
А морето заля с усмивка брега.

Калта – росата по горещото малко тяло.
Стръкче цвете в очукана чаша.
Движение, оковано отрано.
Изправи се, беше прекрасно.
Щом морето заля с усмивка брега.

Исках да си остана предмет.
Не желая да съм вече безсмъртна.
Силна съм, мога и сама да се пазя.
Моля се да бъда наказана.
 
Случи се така едновременно.
В чашата седях безсловесно.
Само калта се стичаше по голата гледка.
Звуците нямаха продължение.
 
Едно-единствено забравено навън движение.
Щастието е обездвижен танцьор.
Удари с бич по тялото кожа и кости.

И морето не ще е безсмъртно никога вече.