Fabó Kinga: La danza di Esenina – Duncan (Jeszenyina-Duncan tánca in Italian)

Mint a szobrok, a szobrok. Napfényes, hosszú mozdulatok.
Alig volt mosolya. De ha volt, az nagyon.
A rítus szépsége tört át a ritmuson.

Csak forgott és forgott és forgott.
Könnyedén siklott. Lobogott.
Szavának súlya volt. De szólni nem tudott.

Forgott a kígyóbűvölő és forgott a sál,
forgott a félkör, a tengerpart és forgott a lány,
külön a táncosnő és külön a tánc ...

Mások ünnepe ez:
a nem hasonult múlt.
Ő az illatot táncolta hozzá.

Come le statue, le statue. Movimenti lenti, assolati.

Sorrideva poco. Ma quando sì, allora intensamente.

La bellezza del rito sfondava il ritmo.

Roteava solamente, roteava, roteava.

Scivolava leggero. Ondeggiava.

La sua parola aveva del peso. Ma non sapeva parlare.

Roteava l’incantatore dei serpenti, roteava la sciarpa,

Roteava il mezzo cerchio, la riva del mare e la ragazza,

Da una parte la danzatrice e dall’altra la danza…

E’ la festa d’altrui questa:

il passato non assimilato.

Lei alla danza aveva anesso il profumo.