Fabó Kinga: Пазачът, вечният затвор (Őre, örök börtöne in Bulgarian)

Minden évszak sorra kerül.
Jön, jön, jön, könyörtelenül.
Megöl, hogy mindig ugyanúgy.
Hogy soha nincs sorrend-csere.
Hogy nem kérdezi, kértem-e.

Minden évszak meggyötör.
Jön, jön, jön, nem könyörül.
Őröl, őröl, őröl, őröl
ez a kitartóan gyűlő
energia, mint körhinta:

pályáján tart. Végleg
beletörve a kerékbe
– egyre holtabb, egyre élőbb –
forgok vele minden idők
mélyében, végtelenjében.

Поредният сезон настъпва.
Без милост пристъпва и встъпва.
Убива ме, че е вечно така.
Без никаква промяна в реда.
Дали го искам, не ме и пита.

Просто всеки сезон ме помита.
Стъпва ли, стъпва, не се смилява.
Мели ме, мели ме и ме смила
тази енергия, упорито
натрупвана, като воденица –

по своята орбита. Напълно
съм на колелото разпъната,
и все по-мъртва, и все по-жива,
на времената из дълбините
въртя се, в цялата им безкрайност.