Oláh Tamás: Tánc

Csípők rezdüléseit
a sűrű, részegítő
testek közelségét,
a kiéheztetett mozdulatok mohóságát,
az eleven ujjak áramát magadon érezve,
a tekintetek lézersugarával
követve a ringatózó csodákat,
táncolsz, táncolsz
a forgás sámán-révületében,

mohó állatként vonod magadhoz partnered,
bámulod üres-ablakszeme fehérjéjét,
csontig szorítod kezét,
átfogod
zsákmányként rabul ejtett derekát,
nem akarsz mást
csak ölelni, öleln;

a szüntelenül ömlő dob-orkán
színes csíkokra hasítja a
a forgó gömbvillám sugarait,
zöld, vörös, sárga vonalak
vetülnek arcodra;

tiltón is engedő combok között lépdelsz,
kacagó lábak, bokák, térdek
szövedéke vesz körbe,
a vágy ájult szemek
sötét bogarában szűkül össze,
a szétnyíló gyógyító ajkak között
fogak villognak,
futkos rajtad a hevítő izgalom,
ruhát szaggat az akarat,
a bűvös elme hallgat,
egy lépés balra, kettő jobbra,
a pár egymástól messze perdül,
a vonzalom egybetartó kötele
a végső határig feszül;
 
hiányzó billentyűkkel írt dallamok,
ziháló, rekedt hangok sebeket vágva
száguldanak,
a ritmus kiszakadt zablákkal
vágtat a megízlelt halhatatlanság felé,
és a húrok rabságából kiszabaduló
gitárfutamok zászlókat lobogtatnak,
pereg a dob,
mély hangon bömböl a szaxofon,
és egy klarinét segítségért kiált;

nincs más csak tánc;

sóhajok, nyögések,
gyűrött ruhák hullnak,
csókkal borított bódult testek,
egymásba keveredő
szorongató húsok,
sós, édes ízek...

….és az engedelmes lábak,
az igen ütemében,
egészen a végső fáradásig,
míg síri humusszá nem dagasztják
a hamvadó parazsat, 
ropják a tűzvarázs táncát.