Ady András: Razgovor udvoje (Pár beszéd in Serbian)

a kicsi elaludt, s pihen vele virágszíneket bontva
megannyi puha játékszer, a lila elefánt felfújja például
időnként – hiszi ő – hatalmas nagyra ormányát, aztán
se szavannán csörtetés, se madarat-vadat felverő kürthang, 
pajtás-gazdája mellé simul, s alussza meleg plüssálmát

behavazott ablak előtt állunk, halk erekként csobognak
egymásnak, kezeink beszélgetnek: odakinn hétfő, kedd,
idebenn állandósult vasárnap

malecki je zaspao i zajedno s njim poput raznobojnih cveća
odmaraju i voljene igračke, koji put lila slon – veruje –
surlu na ogromnu veličinu naduva, posle niti zveckanje
na savani, niti glas roga što ptice divljač straši, na plišu
pajdaš-gazda pored njega se priljubi i mekanim snom spava
 
ispred zavejanog prozora stojimo, kao tihe žile
žubore, naše ruke pričaju: vani je ponedeljak, utorak,
iznutra neprekidna nedelja