Kiss József: A sphynx

Feje fölött az izzó sárga ég,

Köröskörül magány és messzeség,

Lábainál a rőt, sivár homok,

Sehol se élet-, se halálnyomok. —

Im, ez a sphynx.

Kőarczán közöny a néma lepel,

Kőszeme nem kérdez és nem felel,

 Kőkeblét hiába kendözgeti

A hajnal, az alkony — mindegy neki. —

Mert ő a sphynx.

Évezredek mentek fölötte el,

Ő lomhán gunnyaszt. Szót se érdemel.

Mindössze annyi történt azalatt,

Hogy nőtt a föveny egy pár vonalat. —

Nem méri a sphynx.

S jőnek utána uj évezredek,

Mi lesz? Mi lenne? A homok pereg,

Ma még csak köldökéig ér neki,

Egykor majd egészen betemeti. —

Mit bánja a sphynx!