Röhrig Géza: nekrológ

gyászoló gyülekezet

szűcs imrét
kétéves koráig
egy sublótban tartották
ha sírt betolták a fiókkal
 
este cujkát kevertek cumijába
s elmentek hazulról
 
első emléke amint rájött
inni meríthet a vécekagylóból
 
ötévesen anyja nem engedte be
“vendégem van gyere vissza holnap”
 
faterja a falu másik végén lakott
mint az óra mutatói
mentek el egymás mellett
 
tízéves mikor a szomszéd
elviszi a kötélcsonkhoz
miről apját – tanúk előtt – egy horhosban levágták
 
barátok csak hetedikben lettünk
addig zavart
ahogy az ujjait ropogtatta
 
komisz volt
nagyítóval égette a hátukra fordított bogarakat
fogadásból rányitott a vécéző tanárnőkre
 
a ziegheilben basszusozott
míg meg nem mutattam neki
mit írt egy levelében hitler a magyarokról
 
kopasz maradt
krisnás újoncként kongázott a blahán
a kiserdőbe járt meditálni
a kötél alá min apja végezte
 
harminc évig nem találkoztunk
 
idén remek munkája volt
fürdőnaciban kellett olvasgatnia
egy tetkószalon kirakatban
 
pénzt elvből nem érintett
műtőskesztyűben számolta az aprót
 
reggel józanra itta magát
délután kezdett el csak ártani neki a pia
 
gyászoló gyülekezet
 
imi leszakálasodott a télen
vasfoga berozsdált a gyomorsavtól
 
“hete már hogy kifordul a számból a víz is
haldoklom” nézett rám az intenzíven
 
“francnak égetted a két végén”
“sötét volt” hörögte
 
“nem a kaszástól
a kasszástól félek”
 
infúziót már csak a nyakába lehetett kötni
szeme alá teafilter bőrzacskók nőttek
 
“volt egy fiam bendegúz
hatvandekás átlátszó bőrű újszülött
 
élni akart
mint apám
mikor halál helyett a kötelet választotta”
 
“aludnod kéne”
“nem merek”
 
“a temetés miatt ne izgulj” súgta
“az anatómiai intézetre hagytam a testem”
 
“fáj?”
“panaszkodni” nyögte “csupán a hitelezőim előtt szoktam”
“akkor nekem nyugodtan panaszkodhatsz”
egy hosszú pillantással jelezte hogy röhög
 
vizes vattával nedvesítgettem ajkait
hajnalban egy nővér
diszkréten
két gurulós spanyolfallal kerítette el az ágyat
 
mire mi lassan megfogtuk egymás kezét