Ungaretti, Giuseppe: A hajnal születése (Nascita d'aurora in Hungarian)

Nel suo docile manto e nell’aureola,

Dal seno, fuggitiva,

Deridendo, e pare inviti,

Un fiore di pallida brave

Si toglie e getta, la nubile notte.

E’ l’ora che disgiunge il primo chiaro

Dall’ultimo tremore.

Dal cielo all’orlo, il gorgo livida apre.

Con dita smeraldine

Ambigui moti tessono

Un lino.

E d’oro le ombre, tacitando alacri

Inconsapevoli sospiri,

I solchi mutano in labili rivi.

Légies köntösben, fején sugárkorona,

mosolyogva és csábosan

lebegve leszakít

kebléről egy halovány virágot,

s eldobja az éj, e hajadon leány.

Most válik el az első kigyúló zsarát

az utolsó reszketéstől.

Ónszínű örvény nyílik az ég peremén.

Smaragd ujjak

finoman tapogatva szőnek

vásznat.

És arany árnyakon libegnek

a röpke, öntudatlan sóhajok,

sorjáznak az égi barázdák.