Foscolo, Ugo: A síremlékek (részlet) (Dei Sepolcri (dettaglio) in Hungarian)
|
Dei Sepolcri (dettaglio) (Italian)Non sempre i sassi sepolcrali a' templi fean pavimento; né agl'incensi avvolto de' cadaveri il lezzo i supplicanti contaminò; né le città fur meste d'effigïati scheletri: le madri balzan ne' sonni esterrefatte, e tendono nude le braccia su l'amato capo del lor caro lattante onde nol desti il gemer lungo di persona morta chiedente la venal prece agli eredi dal santuario. Ma cipressi e cedri di puri effluvi i zefiri impregnando perenne verde protendean su l'urne per memoria perenne, e prezïosi vasi accogliean le lagrime votive. Rapían gli amici una favilla al Sole a illuminar la sotterranea notte, perché gli occhi dell'uom cercan morendo il Sole; e tutti l'ultimo sospiro mandano i petti alla fuggente luce. Le fontane versando acque lustrali amaranti educavano e vïole su la funebre zolla; e chi sedea a libar latte o a raccontar sue pene ai cari estinti, una fragranza intorno sentía qual d'aura de' beati Elisi. Pietosa insania che fa cari gli orti de' suburbani avelli alle britanne vergini, dove le conduce amore della perduta madre, ove clementi pregaro i Geni del ritorno al prode cne tronca fe' la trïonfata nave del maggior pino, e si scavò la bara. Ma ove dorme il furor d'inclite gesta e sien ministri al vivere civile l'opulenza e il tremore, inutil pompa e inaugurate immagini dell'Orco sorgon cippi e marmorei monumenti. Già il dotto e il ricco ed il patrizio vulgo, decoro e mente al bello italo regno, nelle adulate reggie ha sepoltura già vivo, e i stemmi unica laude. A noi morte apparecchi riposato albergo, ove una volta la fortuna cessi dalle vendette, e l'amistà raccolga non di tesori eredità, ma caldi sensi e di liberal carme l'esempio.
|
A síremlékek (részlet) (Hungarian)Ó, nem volt mindig kripta-padozatja templomhajóknak; hívek hő imáit nem szennyezé el tömjénfüstbe ojtott halotti bűz; és nem is volt divatban csontváz a freskón, melytől borzadozva anyák riadtak álmukból, s mezítlen karral födözték drága csecsszopójuk fejét, hogy holtak őt is fel ne költsék hosszú nyögéssel, mely az ivadékot sürgeti, szúrná már le értük árát pengő miséknek. Cédrus, meg a ciprus hajdan, balzsammal töltvén el a szellőt, örök emlékű urnáknak fölébe örökzöld ággal bókolt - s drága vázák megteltek illó, fogadalmi könnyel. Egy-egy szikrát baráti kéz lopott ki a Napból, s holtja álmát fényesítni a sír mécsébe csente, mert az ember halálán is Napot kíván: a végső sóhaj tünékeny fényhez száll esennen. Források fényes vizekkel nevelték az ibolyát s a víg szalmavirágot a síri hanton, s ki tejáldozattal a sírt locsolva, búját elpanaszlá a kedves holtnak, erős illat áradt köré, fuvallat szép Elíziumból. S Britanniában bolondériának sem dicstelen, ha városszéli sírkert angol szűzeknek kedves sétakertje; anyjuk sírjánál szállt fohászuk érte, hogy visszatérjen ama hős, ki jött is - de főárbócát zsákmányolt hajóján ledönté, hogy ravatalja légyen. Ám hol a tettek dicső kedve szunnyad s polgárok éltét igazgatja vastag vagyon s szorongás, Orcus talmi pompa s kongó szobor csupán ott, drága márvány emlék és rézsút elszelt csonka oszlop. Honorácior, patricius, pénzes, - olasz királyság esze-dísze -, csürhe ez a három rend, élve eltemetve, hol címert nyaldos, palotán. De nékünk pihenő szállást készítsen halálunk, hová el nem hat semmi üldözésnek viharja többé; és barátainkra se hagyjunk kincset örökül, de forró érzést - és példát: szabad énekekkel.
|