Carducci, Giosuè: Fájdalmas ballada (Ballata dolorosa in Hungarian)

Una pallida faccia e un velo nero

Spesso mi fa pensoso de la morte;

Ma non in frotta io cerco le tue porte,

Quando piange il novembre, o cimitero.

Cimitero m'è il mondo allor che il sole

Ne la serenità di maggio splende

E l'aura fresca move l'acque e i rami,

E un desio dolce spiran le vïole

E ne le rose un dolce ardor s'accende

E gli uccelli tra 'l verde fan richiami:

Quando più par che tutto 'l mondo s'ami

E le fanciulle in danza apron le braccia,

Veggo tra 'l sole e me sola una faccia,

Pallida faccia velata di nero.

Sápadt arc, fekete fátyol – e sötétlő

Kép a halált gyakran juttatja eszembe,

De kapuidat nem tömegben keresve,

Amikor a november sír, ó, temető!

Számomra a temető a világ maga,

Mikor a májusi nap beragyogja,

És vizek s lombok élednek a friss légben,

És édes vággyal illatozik az ibolya,

És édes lelkesedéstől hevül a rózsa,

És madárcsivitelés hallik az erdőben:

Amikor tűnik minden egymást szeretőnek,

És széttárják karjukat a táncoló leányok,

A nap és köztem csak egy arcot látok,

Fekete fátyol alatt sápadt sötétlőt.