Janus Pannonius: Anellus (In Anellum in Hungarian)

Donec, Anelle, tibi solus portabat asellus
   Flava volubilibus farra terenda molis,
Nunquam iusta dimum misero mensura redibat,
   Aut erat externo semine mixta ceres.
Hoc et Praetori longo narrare libello,
   Vicino et memini te mihi saepe queri.
Sed nunc egregiam vafer invenisse videris,
   Qua caveas posthac talia damna, viam.
Nam custos coniux molitoris furta dolosi
   Servat, et ad saccum pulverulenta sedet.
O quam falsus homo es! cui credere granula centum
   Non potes, uxorem credere, Anelle, potes?

Míg  szamarad  maga  hordta
gabonádat  a  malomba,
szidtad  váltig  visszatértét:
Mindig  hibázott  a  mérték,
vagy  búzádba  —  a  szélhordták!  —
másokéból  raktak  korpáti
Bíróhoz  futsz,  nincs  elég  szó
károdat  felérni  méltó,
szomszédodnak  elpanaszlod,
én  is  tudom  már  a  dolgot
De  a  kárnak  vége  már  is
—  azt  gondolod  legalább  isi  —
Ravasz  elméd  addig  kutat,
amíg  talál  helyes  utat
Feleséged  vigyáz  most  már,
ne  lopjon  a  csalfa  molnár;
rajta  ül  a  liszteszsákon...
Jól  van,  Anellus  barátoml
Mert  a  molnár  hamis  legény,
száz  szem  búzát  sem  hagysz  kezén,
de  arra  jó  bezzeg  néked,
hogy  rábízd  a  feleséged.