Nikolić, Živko: Sziszüphosz (Sizif in Hungarian)

On komad cigle u svoju torbu stavi
i drugi mu pridoda, ali krišom,
kao da najveću tajnu pohranjuje.
I vasceli dan taj dragi teret nosi,
zbog njega u vrevi ljudska ramena razmiče,
svima se klanja, svima se osmehuje,
i autobusima i zidu, i bubama na zidu.
Na šalterima, pun ponosa, uporno čeka
i ne zna zašto mu je ta građa potrebna,
ali oseća u disanju božanski sklad
kada se ruka za stopalom pomeri,
uzdah koji potom sledi,
osmeh koji se od uzdaha otme.
Sve je tu, u pravoj meri.

Sziszüphosz  követ rakott puttonyába
és valaki más is, de suttyomban,
mintha a legnagyobb titkot rejtené.
És naphosszat cipeli azt a kedves terhet,
miatta választ szét vállakat a tömegben,
mindenkinek hódol, mindenkire mosolyog,
a buszra is, a falra is, a falon lévő bogarakra is.
A tolóablakok előtt büszkén várakozik
és nem tudja, az az építőkocka miért kell neki,
de levegővételkor isteni összhangot érez,
mikor a kéz a talp felé közeledik,
a sóhaj, ami ezután következik,
a mosoly, ami a sóhajból fakad.
Minden jelen van, megfelelő arányban.