Bognar, Zoran: Az alagútvégi fény helyett (Umesto svetla na kraju tunela in Hungarian)

Govoriš mi o ranjavanju i nesporazumima,
o vremenu kad je bol bio Bog,
o belom prahu samoobmane,
o belom bekstvu samospoznaje,
o duhovima koji neumorno kruže
koji se međusobno i hrane i proždiru
kao bogomoljke.
Bio sam ti dragi gost,
prava persona grata.
Doživela si me kao osveženje,
kao nekog ko je u zadimljenoj prostoriji
otvorio prozor.
Ni ti nisi bila loš domaćin,
orfejska saputnice.
Zato ti, umesto novog horizonta,
umesto svetla na kraju tunela,
donosim reči:
primi udarac, sutra je novi dan…
 
Novi Sad, 2001.
 

A sebesülésről és félreértésekről beszélsz,
az időről, amikor a fájdalom Isten volt,
az önámítás fehér szemcséiről,
az önismeret fehér szökéséről,
az állandóan köröző szellemekről
akik imádkozó sáskákként
egymással táplálkoznak, egymást felfalják.
Kedves vendéged voltam,
valódi persona grata.
Felfrissülésként éltél meg,
olyant, aki a füsttel teli szobában
ablakot nyit.
Te sem voltál rossz házigazda,
orpheuszi útitárs.
Ezért új horizont helyett,
az alagútvégi fény helyett
mondatot teszek eléd:
fogadd az ütést, holnap új napra ébredünk…
 
Újvidék, 2001.