Bachmann, Ingeborg: Őszi manőver (Herbstmanöver Magyar nyelven)

Ich sage nicht: das war gestern. Mit wertlosem
Sommergeld in den Taschen liegen wir wieder
auf der Spreu des Hohns, im Herbstmanöver der Zeit.
Und der Fluchtweg nach Süden kommt uns nicht,
wie den Vögeln, zustatten. Vorüber, am Abend,
ziehen Fischkutter und Gondeln, und manchmal
trifft mich ein Splitter traumsatten Marmors,
wo ich verwundbar bin, durch Schönheit, im Aug.

In den Zeitungen lese ich viel von der Kälte
und ihren Folgen, von Törichten und Toten,
von Vertriebenen, Mördern und Myriaden
von Eisschollen, aber wenig, was mir behagt.
Warum auch? Vor dem Bettler, der mittags kommt,
schlag ich die Tür zu, denn es ist Frieden
und man kann sich den Anblick ersparen, aber nicht
im Regen das freudlose Sterben der Blätter.

Laßt uns eine Reise tun! Laßt uns unter Zypressen
oder auch unter Palmen oder in den Orangenhainen
zu verbilligten Preisen Sonnenuntergänge sehen,
die nicht ihresgleichen haben! Laßt uns die
unbeantworteten Briefe an das Gestern vergessen!
Die Zeit tut Wunder. Kommt sie uns aber unrecht,
mit dem Pochen der Schuld: wir sind nicht zu Hause.
Im Keller des Herzens, schlaflos, finde ich mich wieder
auf der Spreu des Hohns, im Herbstmanöver der Zeit.

Nem mondom: ez minap volt. Mihaszna
nyári pénzzel zsebünkben, újfent a gúny
pelyváján fekszünk, őszi manőveredben, idő!
S minket nem illet meg, mint madárhadat,
a menekvés délszaki útja. Előttünk esténként
bárkák és gondolák húznak el s néha
az álomtelt márvány szilánkja talál,
szépség engem hol sebezni tud: szememben.

Újságainkban bőven olvashatok a télről,
fagykárról, tetemekről és balgákról,
űzöttekről, gyilkosokról meg jégzajlásról,
ám ami nékem szép, arról keveset.
És mire is? Koldus ha délben kopogtat,
én is bevágom az ajtót, elvégre béke van,
ilyen látványtól hát megkímélhetjük magunkat -
az esőbe fúlt levelek bús halálától nem.

Jertek, utazzunk el! Lássunk ciprusfák alatt,
és ha pálmák alatt is, vagy narancsligetekben
naplementéket kedvezményes áron,
nincsen párjuk azoknak! Feledjük mind
tegnaphoz írt, válasza-nincs levelünket!
Idő, te csodát teszel! Ám ha illetlenül jössz,
bűneink emlegetve: nem vagyunk otthon.
Szív pincéjében, virrasztva találok magamra,
gúny-pelyván, őszi manőveredben, idő.