Rab Zsuzsa: A Rőtszakállú

Mark Szergejev irkutszki költőnek*
 
- Irkutszkban most kel a nap.
Reggelihez ül a családom.
Én meg itt... nemrég vacsoráztam.
- Az már majdnem a világvége!
Tudod-e, Mark, hogy az apám is
járt pedig ott... a ti Bajkálotokban
mosta, szegény, a zsebkendőjét...
Szél nem sodorhat messzebb madarat,
mint embert a történelem.
 
- Magam is: ukrajnai volnék.
Ott születtem.
Emberségre apám ott oktatott.
Ott élt nagyapám... Sokat emlegették,
mint jó embert, mint jó orvost, mint aki
segít mindenkin. Nem ismertem én már.
Kivitték, még tizennégyben, a frontra...
 
- Vörös szakálla volt...
- Honnan tudod?
- Szakálla? és vörös?
- Mint afféle hitetartó zsidónak.
- És katonaorvos lett? Przemyśl alatt?
- Alighanem Przemyśl alatt is.
 
*
 
A háború, a háború
kiverte az apám kezéből
Homéroszt és Cicerót.
Lábába golyó harapott.
Hevert a halottak között,
idegen mezőn,
Przemysl alatt.
Magáhoztért. Sötétedett.
(El-elcsuklott a folytatásnál mindig.)
 
Jöttek az orosz szanitécek.
Jöttek lézengő katonák.
Vízért tátogtam. Egyik észrevett.
Káromkodott, és belémvágta
bajonétját. Kijött a hátamon.
Még mozogtam. Fölkapta újra.
Akkor egy szálas katonaorvos
odaugrott, és félrelökte.
Nem felejtem: vörös szakálla volt.
Neki köszönhetem, hogy élek.
 
*
 
Fölfektették parasztszekérre
Valahányszor zökkent a szekér
a csámpás dűlőutakon,
a száján vér bugyogott.
 
Mégis elért Szibériába.
Hét vad év után mégis hazaért.
Idők jártával két gyerek
únszolta a történetért:
- Mégegyszer, onnan,
mikor odaugrott...
 
*
 
Csöndesen élt közöttünk
az a legendás Rőtszakállú.
És harminc évvel később testet öltött.
Egyszer a bombát söpörte félre
házunk fölül,
máskor garázda részeget
tuszkolt ki a szobánkból,
szögletes, lila kenyérrel kínált.
Arcát és rangját váltogatta -
tudtuk azért, hogy ő, hogy ő az:
a Rőtszakállú.
 
*
 
Apám halott.
Halott, Mark, a te nagyapád is.
Megkímélte a háború -
végzett vele a spanyoljárvány.
 
Már nem tudunk utánajárni semminek.
Némák az egykori tanúk.
Ülünk. Mi is csak hallgatunk.
Kívül és fölül a Barátság
rézcsattogású szólamain.
 
 
1967
 
*Mark Davidovics Szergejev [Марк Давидович Сергеев](1926-1997) szovjetorosz költő, műfordító, író, kritikus.